2018.01.16.
Csodabogyóval koronázott cseppkőkincsek
Ha úgy érzi, hogy szeretne valami nagyon különlegeset átélni, belefeledkezni a természeti szépségekbe, vagy akár a szó szoros értelmében letenné gondjait, amelyeket egy kő testesítene meg, akkor irány a barlangtúra! Mielőtt nekiindulna a földtani utazásnak, a megkövült bogyók, a valaha élt teknősök felfedezésének, feltétlenül hallgassa meg ezt a cikket. Nem árt picit tájékozódni, milyen utat kell ahhoz bejárnia, hogy – hacsak szimbolikusan is – megszabadulhasson gondjaitól. Kalandtúrára, azaz barlangtúrára fel, irány a Balaton, no és a Lapról hangra cikkállománya!
Napjainkban már nem is gondolkozunk azon, mennyi robottal vagyunk körülvéve, ha tágan értelmezzük a robotok meghatározást. Rengeteg, hang által többé-kevésbé vezérelhető eszközünk van, amelyek tulajdonképpen mind robotok. Most arról olvashatunk, hogyan fejlődtek a robotok, hogyan jelentek meg először az irodalom csodaszüleményeiként, és hogyan váltak napjaink, sőt nappalink, hálószobánk valóságává. Akiket a részletek érdekelnek, azok megtudhatják azt is, mi mindenre lesznek képesek a robotkutyák.
Az interneten mindenről lehet információt találni. Arról is, hogyan fejezheti be az ember az életét. A cikk egy, az öngyilkosságra buzdító oldalról ír. Egy klinikai pszichológus elemzi az oldalt. Rámutat, hogy habár az oldal szerkesztőjének szándéka szerint az öngyilkosságok megelőzése a cél, az oldalon található szöveg nem lebeszéli az öngyilkosságra készülőket a szándékukról, hanem szinte tanácsot ad nekik, mit tegyenek. A cikk áttekintést ad a lehetséges megelőző eszközökről, annak is utánanéz a szerző, hogy különböző országokban hogyan kezelik az öngyilkosságot elősegítő webes tartalmakat.
Sándor Anna, a Spinoza Ház alapítója elmondja, miért is hívta meg egy beszélgetésre Vona Gábort, amiért sokan támadták őt, a Spinoza Ház alapelveivel ellenkezőnek értékelték Vona megszólaltatását. Az interjú során arról is mesél Sándor Anna, milyen céllal hozta létre a Spinozát, mi minden történt a színház elmúlt 15 évében, és természetesen arra is kitér, hogyan dől el, milyen előadások kerülnek színpadra.
Radnóti Sándor emlékezik vissza Göncz Árpádra, a kedves, apró személyes élményekre és valami másra is. Mire, talán arra a korhangulatra, amelyben Göncz Árpád köztársasági elnök lett. Itt azonban nem egy, a múltba merengő visszaemlékezésről van szó, inkább pillanatképekről, amelyeken Göncz Árpád hol műfordító-, hol íróként, hol magánemberként jelenik meg, aki talán maga csodálkozik rajta a legjobban, hogyan is került ő abba a nagy, elnöki autóba.
Naponta hallunk a hírekben a sikeres vagy nem is annyira sikeres nemzeti konzultációról. A cikk annak jár utána, mennyire valósak a számok a legsikeresebbnek mondott nemzeti konzultáció mögött. Ha pontosak akarunk lenni, nem is azzal kapcsolatban nyomoz a cikk, hogy valósak-e a kormány által megadott adatok, sokkal inkább az a kérdés, hogyan lehetne megtudni, hogy hányan küldték vissza a kérdőíveket. Az sem lehet egészen biztos forrás, ha végigkísérjük a kérdőívek útját a postától a feldolgozás helyszínéig, mert nem minden adathoz lehet ám egyszerűen hozzájutni. Ahhoz, hogy eldöntsük, kinek is van igaza, mindkét félnek, kormánynak, ellenzéknek is van jónéhány ötlete. Igaz, odáig még el kell jutni, hogy a visszaküldött kérdőívek konkrét számáról lehessen vitatkozni, és azt mindenki a saját beállítottsága szerint értékelje.
„Két lábon járó vonalkód mindenki"
Arundhati Roy író, interjú
A kasztrendszer ma is létezik Indiában. Sokan talán el sem tudják képzelni, mennyire hat a mai indiai társadalmi berendezkedésre a kasztrendszer. Az embereknek a nevéből is kiolvasható, milyen kaszthoz tartoznak, és ennek megfelelően élvezik a helyzetükből adódó előnyöket, vagy élnek olyan megkülönböztetéssel, amelyet szinte lehetetlen megváltoztatni. Elgondolkoztató tényeket tudhatunk meg ebből az interjúból, és mint már olyan sokszor, most is szembesülhetünk előítéleteinkkel, talán nem is olyan az élet Indiában, mint ahogyan azt filmélményeink alapján szeretjük képzelni.
Egyre több idős ember él demenciával. A folyamatosan változó állapothoz, nemcsak nekik, hanem szűkebb, tágabb környezetüknek is alkalmazkodniuk kell. Magyarországon még mindig nagyon kevesen tudják, hogyan segíthetnek, ha egy, demenciával élő idős ember eltéved az utcán, bemegy egy üzletbe. Van úgy, hogy a gondozók sincsenek azzal tisztában, hogy habár a demenciával élő emberek önállósága változik, ez nem azt jelenti, hogy nincs saját akaratuk, nem képesek semmire, hanem azt, hogy abban kell segíteni őket, hogy minél tovább önállóak maradhassanak, és dönthessenek önmagukról. A cikkből azt is megtudhatjuk, hogy egyre több az olyan kezdeményezés, amely a demenciával élők hozzátartozóinak bemutatja a jó gyakorlatokat, tanácsokat, támogatást ad a mindennapokhoz.
Egy születésnapi ünnepségbe csöppentünk, de mekkora ünneplésbe! Nem is egy embernek van születésnapja, hanem négynek! Ez hogy lehet? Úgy, hogy négyes ikrek! A négy felnőtt nő önfeledt kacagások közepette mesél a kislánykori csínytevésekről, a felnőttkori párnacsatákról, és azokról az időkről is, amikor a köztük lévő összefonódottság nélkül talán nem is tudták volna átvészelni a nehézségeiket. Aki meghallgatja a történetet, hol dől majd a nevetéstől, hol pedig zsebkendőért kutat, hogy a meghatottság könnyeit törölgesse.
Amikor belekezd az ember ennek a történetnek a hallgatásába, nem hinné, hogy jó lesz a vége, még akkor sem, ha azt ígérik, hogy jól fog végződni, mint a mesék. Attól, amit itt látunk, csak borzongunk, mintha valami kegyetlen Jancsi és Juliska átköltést olvasnánk az anyáról, aki elindul kisgyerekeivel és egy baltával az erdőbe. Előtte is mennyi minden történt, amire szinte szava sincs az embernek, veszekedés, verekedés a családban. Aztán hősünk a nagyanyjához kerül, de ne reménykedjünk, ő nem egy jóságos nagyanyó. Tizenegy évesen a kisfiú eljut Pestre. Gondoljunk csak bele, ott egy kisgyerek, aki hat éven át él a nagyvárosban, hol ebből, hol abból. Innen egyenes út vezet a börtönbe, nem is egyszer. Aztán jött a mesekör. Mindent azért mi sem mesélhetünk el, aki tudni akarja, hogyan jutunk el odáig, hogy a pizzéria szakácsa boldogan él, míg meg nem hal, az hallgassa meg a történetét!
Jó cikkhallgatást és érdekes beszélgetést kívánunk a hallottakról!