2018.02.06.
A holokauszt emlékezete a családban
A holokauszt túlélői évtizedekig nem beszéltek a haláltáborokban megélt borzalmakról. Ennek egyik oka az lehetett, hogy meg akarták kímélni gyermekeiket annak az iszonyatnak a tudásától, amire szava sincs az embernek. A kibeszéletlen tragédiák azonban beleivódtak a családokba. Generációk múlva visszatértek, gondoljunk csak a cikkben említett kislányra, akinek Hitlerről voltak visszatérő rémálmai anélkül, hogy tudta volna, mi játszódott le a családjában. Ez a cikk nemcsak arra mutat fel példákat, hogyan viszonyulnak a holokausztot túlélő családok harmadik, negyedik generációi a múltjukhoz, hanem azt is érzékelteti, hogy a közvetlen érintettségnek megfelelően hogyan változik az egyes generációk viszonya a történtekhez. Végül arról is olvashatunk, hogyan él szétválaszthatatlanul a mai magyar-zsidó családokban magyarságuk és zsidóságuk, hogyan olvadnak össze a magyar és a zsidó hagyományok a család életét gazdagítva.
Vujity Tvrtko felesége beszél a férjéről, a gyerekeiről, arról, hogyan élik a mindennapjaikat. Olyan cikk ez, amitől egyszerűen jó kedve kerekedik az olvasónak. Jó látni, ahogyan minden panaszkodás, morgolódás nélkül összeegyeztethető, hogy minden családtag ott tanuljon, dolgozzon, ahol szeretne. Élhetőek, sőt boldogan élhetőek akkor is a hétköznapok, ha a család egyik fele egy éven át Amerikában, a másik fele Angliában van, és közben Magyarországon találkoznak. Az érződik a beszélgetésből, hogy egy, egymásra figyelő, kiegyensúlyozott családról van szó, a hírnévvel járó túlszereplés vagy csömör nélkül. Aki arról akar hallani, hogy mennyi minden megoldható úgy, hogy egyik fél sem érzi, hogy fel kell adnia a vágyait, a munkáját, az hallgassa meg ezt az interjút!
Stohl András: „Nekem a gyerekeim a családom."
Stohl András, a volt felesége, Ancsika és két gyerekük mesél a válás utáni időszakról. Azt érezni, hogy mindnyájan a lehető legjobban vészelték át a válással járó nehézségeket. Olvashatunk olyan mondatokat, amelyektől tényleg meghatódik az ember, és olyanokat is, amelyekről úgy érezzük, hogy megtervezettek, túlkomponáltak. Néha olyan, mintha egy jól beállított családi képet néznénk. Azt persze csakis a családtagok legbelső gondolatzugaiból tudhatnánk meg, hogy tényleg túl vannak-e a szomorúságon, a rossz érzéseken. Legyen bárhogy, a közös, családi palacsintázás, ahol mindenki orrára jut tejszínhab, igazi, szívderítő látvány.
Détár Enikő: „Mindenüket beleölték a házba."
Détár Enikőéknél zajlik az élet. Az új házban van elég hely az összes családtagnak, lehet a kertben sütögetni, beszélgetni, vagyis… Azt még nem egészen, a kerten még alakítgatni kell, de készen van az álomotthon, amiben benne van a család összes pénze. Így mostanában nem egyszer vannak Détár Enikőnek álmatlan éjszakái, ha arra gondol, hogy vissza tudja-e fizetni a házépítésre felvett kölcsönt. Rengeteget dolgozik, minden idejét beosztja, és végül néhány trükköt is elárul, hogyan tölthetjük hasznosan minden percünket.
Gregor Bernadett: „Negyven felett kezdődött el az életem."
Gregor Bernadett beszél arról, hogyan tekint a társadalom a harminc évnél idősebb nőkre. Büszkén vállalja a korát, nem akar fiatalabbnak látszani annál, ahány éves. Nem érzi magát idősnek, igaz, néha-néha elképzeli, milyen lesz majd nagymamának lenni, és eljátszik a gondolattal, hogy ő nem is az élete teljében lévő Gregor Bernadett, hanem Berni néni, akinek jól jön a segítség a lépcsőzésben. Vagy lehet, hogy az „ugye, azért fiatalabbnak nézek ki annál, hogy Berni néni legyek" színésznői hiúság beszél belőle? Ki tudja…
Ez a cikk a pánikbetegségről ír egyszerűen, mindenki számára érthetően. Összegzi a betegség tüneteit, felhívja az olvasó figyelmét, milyen más betegségekkel téveszthető össze a pánikbetegség. Felsorolja az író a lehetséges kezelési módszereket, és megemlíti a pánikbetegség néhány okát is.
Olyan emberek szólalnak meg ebben a cikkben, akikre jellemző a zugevés. Vannak, akik azért esznek, hogy örömöt szerezzenek maguknak. Mások a családjukkal szembeni lázadásukat, az önállóságukat akarják kifejezni azzal, hogy titokban esznek. Legtöbben a bennük felgyülemlett feszültséget akarják csökkenteni. Szinte mindnyájan hatalmas bűntudatot éreznek a titokban történő evés után. A cikk különböző módszereket ajánl az evés helyett a feszültség csökkentésére.
Hogyan képzeljük a tipikus feministát, ha van ilyen? A legtöbben vagy a 19. század végi nőkre gondolnak, akik éhségsztrájkba kezdenek, vagy a parlamenti képviselők lovaskocsija elé ugranak, hogy kifejezzék tiltakozásukat a nőkkel való általános bánásmóddal szemben. Vannak, akik csalódott férfigyűlölőknek gondolják a feministákat. Tegyék félre ezeket a tévhiteket, és hallgassanak meg két olyan nőt, akivel bármikor, a buszon, villamoson összetalálkozhatnak, egy kellemeset beszélgethetnek. A cikkben megszólaló egyik nő filozófus, a másik pedig nőgyógyász. Többek között megtudhatják azt is, hogyan válik a nőgyógyászat a feminizmus gyakorlati megvalósulásává, és rádöbbenhetnek, milyen keveset tudnak még napjainkban is a nők a testükről. Az sem marad tabutéma, hogyan jelentkeznek a nők és a férfiak szexuális viselkedésében a belénk nevelt szerepmodellek.
Három olyan embert ismerünk meg, akik örömmel beszélnek a munkájukról, pedig nem arról van szó, hogy éppen most kezdtek egy új munkahelyen, azért lennének lelkesek. Mindhárman valami egészen mást dolgoztak, aztán rájöttek, igen, van ilyen, egyszerűen rájöttek, mit szeretnének csinálni. Megtalálták a helyüket, élvezik a munkájukat, egyáltalán nem bánták meg, hogy foglalkozást, sőt hivatást váltottak.
Ön hányszor nézi meg a Facebookon az ismerősök profilját? Elfogta már a „bezzeg"-érzés? Az, hogy tessék, a szomszéd, az ismerős már megint új helyen nyaralt, múltkor is micsoda családi vacsorán vett részt a kollégája, ehhez képest Önnel nem történik soha, semmi. Mi lehet a megoldás? Akár hiszi, akár nem, mondjuk az, hogy hátat fordít a Facebooknak, és irány a sport, a szabadság, a baráti összejövetelek! Ezt tanácsolja ez a cikk, és még sok minden mást is. Érdemes néhány percre bezárni a Facebookot meg az összes közösségi oldalt, és meghallgatni ezt az írást.
Jó cikkhallgatást, érdekes beszélgetést kívánunk a cikkekről.